KORONAVÍRUS

Vissza a hírekhez

Helyi tehetségek első önálló koncertje

Helyi tehetségek első önálló koncertje

2022-01-04 10:52

Hatalmas érdeklődés övezte Papp Balázs és Kiss Ádám első önálló koncertjét karácsony hetében. Városunk ifjú tehetségei egyből teltházas, dupla koncerttel lepték meg a helyi közönséget a Zsinagóga Kultúrtérben. Az est során a berettyóújfalui születésű tenorista világhírű spanyol, francia, orosz, német, lengyel, valamint olasz zeneszerzők – köztük Chopin, Muszorgszkij, Bach, illetve Verdi – klasszikusait szólaltatta meg Kiss Ádám zongorakíséretében.   Balázst zenész édesapja ismertette meg a dalok világával. Zenei tanulmányait így egészen korán, óvodáskorában elkezdte. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem magánének szakos hallgatója. Énektudását több díjjal, köztük különdíjakkal is jutalmazták. Mindemellett a színpadon is lehetősége volt a tapasztalatszerzésre. Szerepelt már operákban, továbbá musicalben is, ám az első önálló koncert kifejezetten izgalmas pillanat volt számára.   A fiatal tenorista példaképei többek között Franco Corelli, valamint Enrico Caruso, de nem csak az opera műfaja áll hozzá közel. Nagy kedvencei a ’70-es, ’80-as évek rock, illetve rock and roll együttesei, mint például a Beatles vagy a Led Zeppelin. Balázs azt is elmondta, a koncert dalai közül melyiket énekelte a legszívesebben.    Ádám 2019 óta a Debreceni Egyetem zongora szakirányán tanul, valamint a Diószegi Kis István Református Általános Iskola zongoratanáraként tevékenykedik. A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium diákjaként a zongorázás mellett a zeneszerzéssel is megismerkedett. Zenei tanulmányait – Balázshoz hasonlóan – már gyermekkorában megkezdte.   Az ifjú zongorista a kiállításmegnyitókon kívül koncerteken, illetve több zongoraversenyen is szerepelt már, ahol különdíjban is részesült. Első önálló fellépését azonban minden eddiginél nagyobb izgalommal várta.   A világhírű szerzemények mellett Ádám saját zeneművei is felcsendültek a dupla koncerten.   Városunk tehetségeinek elsődleges célja a szakmai fejlődés. Ezenkívül szeretnék további zenei versenyen megmérettetni magukat, valamint újabb koncertekkel elkápráztatni a közönséget.  




További hírek

Hirdetmény igazgatási szünetről

Hirdetmény igazgatási szünetről

Megtekintés
Lakossági tájékoztatás

Lakossági tájékoztatás

Megtekintés
Rugalmas szolgálat, biztos jövedelem

Rugalmas szolgálat, biztos jövedelem

Megtekintés
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat