Vissza a hírekhez

Új, korszerű csoportszobákkal bővült a bölcsőde

Új, korszerű csoportszobákkal bővült a bölcsőde

2022-01-28 11:22

A Székhely Óvoda ovisai verssel köszöntötték a résztvevőket a „Bölcsődei férőhelybővítés Berettyóújfaluban” című projekt ünnepélyes átadóján. A Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde József Attila utcai épülete a 200 millió Ft-os beruházás által külső hőszigetelésen, nyílászáró cserén, illetve tetőszigetelésen esett át. Az intézmény 28 férőhellyel, közel 350 m2-nyi területen kettő új csoportszobával, hozzájuk tartozó kiszolgáló helyiségekkel, kerti tároló épülettel, ingatlanon belüli parkolókkal, napelemes rendszerrel, valamint új bútorokkal és játékokkal bővült. Az egy év alatt megvalósult projektről, illetve a bölcsőde bővítésének indokoltságáról Muraközi István polgármester beszélt.   Dr. Vitányi István köszöntőjében kiemelte, Magyarország Kormánya nagy hangsúlyt fektet a családokra. Mint mondta, az állam számtalan intézkedéssel elősegíti, hogy a gyermekek megfelelő körülmények között nevelkedjenek.   Pajna Zoltán köszöntője során a térség bölcsődei fejlesztéséről beszélt. A megyei közgyűlés elnöke emellett azt is kiemelte, a TOP-os forrásoknak köszönhetően a város számos olyan beruházást megvalósíthatott, amely a térségre is hatással lehet.   A bölcsődefejlesztés közvetlenül is hozzájárul a családpolitikai célok megvalósításához – kezdte gondolatait Kovácsné Bárány Ildikó miniszteri biztos.   Az új csoportszobák játékait 28 kisgyermek az átadást követően már másnap kipróbálhatta, és birtokba is vehették a bölcsőde új tereit.  




További hírek

Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés
PÁLYÁZATI KIÍRÁS

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Megtekintés
Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Megtekintés
TÁJÉKOZTATÁS

TÁJÉKOZTATÁS

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat