KORONAVÍRUS

Vissza a hírekhez

Táncoló kalendárium – évet zártak a Bajnócások

Táncoló kalendárium – évet zártak a Bajnócások

2022-01-04 10:18

Népzene és néptánc töltötte meg a városi sportcsarnokot december 18-án, ekkor tartotta ugyanis évzáró gálaműsorát a Bajnóca Néptánc Egyesület. Az esten az önkormányzat nevében Muraközi István köszönte meg azt a hagyományőrző munkát, amit a Bajnócások már évek óta végeznek.   Városunk polgármestere hozzátette: jó látni, hogy mindig vannak újabb és újabb gyermekek, fiatalok, akik örömmel csatlakoznak a Bajnóca Néptánc Egyesülethez. Az idei gálaműsor a „Táncoló kalendárium” címet viselte, melyben az év tizenkét hónapjának neves eseményeit és néphagyományait vitték színpadra a Bajnócások.   A fellépőket a Flaska Banda kísérte, míg az előadás koreográfiáját Vámosi István táncpedagógus, a Bajnóca Néptánc Egyesület állandó oktatója álmodta színpadra.   A sportcsarnokban kihelyezett becsületkasszába végül 121.000 forintnyi adomány gyűlt össze. Ebből az összegből a Bajnóca Néptánc Egyesület olyan eszközöket vásárolt és ajándékozott a Gróf Tisza István Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának, amelyek a részleg mindennapi munkáját nagyban segítik.  




További hírek

Hirdetmény igazgatási szünetről

Hirdetmény igazgatási szünetről

Megtekintés
Lakossági tájékoztatás

Lakossági tájékoztatás

Megtekintés
Rugalmas szolgálat, biztos jövedelem

Rugalmas szolgálat, biztos jövedelem

Megtekintés
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat