Vissza a hírekhez

Kitüntetések és előléptetések a Semmelweis-napon

Kitüntetések és előléptetések a Semmelweis-napon

2019-07-05 11:10

Muraközi István polgármester a kórházi dolgozók nap mint nap tanúsított áldozatos munkáját köszönte meg. Suba László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatója ugyancsak elismerően szólt az orvosok és ápolók munkájáról, emellett az egészségügyi dolgozók további béremeléséről, a vidéki infrastruktúra megújulásáról, valamint az Egészséges Budapest Programról is beszélt. A magyar egészségügy napját 1992 óta ünnepeljük hazánkban. Muraközi Zoltán főigazgató köszöntőjében erről a jeles alkalomról is tett említést.   A Semmelweis-napi ünnepségen hárman részesültek előléptetésben, kiváló dolgozói elismerést és igazgatói dicséretet összesen tizenöten kaptak. Az eseményen az is elhangzott, a kórház területén belül, a víztorony mellett parkolót alakítottak ki, melyet – általános feltételekkel – bárki szabadon igénybe vehet.  

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.





Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron szeptember 14-től a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Bihari Hírlap




Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv(kukac)berettyoujfalu(pont)hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424
Régi weboldal: archiv.berettyoujfalu.hu

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00