Vissza a hírekhez

Katonára mindig szükség van

Katonára mindig szükség van

2021-01-04 14:40

Nem csökken az érdeklődés a katonai pálya iránt, az elmúlt évben közel 400 fő vállalt szolgálatot a seregben Hajdú-Bihar megyéből. A járványhelyzet még inkább rávilágított arra, hogy békeidőben is nagy szükség van a katonákra.
 
Egy évvel ezelőtt még senki sem gondolt arra, hogy csak maszkkal az arcunkon, megfelelő távolságot tartva tartózkodhatunk egy légtérben társainkkal. A legfontosabb fogalommá a védekezés vált, mellyel megóvhatjuk szeretteinket a koronavírustól. A járvány elleni védekezésben a Magyar Honvédség is számos területen vesz részt, közreműködnek például az intézmények fertőtlenítésében, segítik a rendőrség munkáját és igyekeznek enyhíteni az egészségügyben dolgozók leterheltségén. A hivatásos és szerződéses katonák mellett az önkéntes tartalékos állomány is aktív részt vállal ezekben a feladatokban. A járványhelyzet ellenére – vagy éppen amiatt – egyre többen jelentkeznek katonának. A jelenségről Nagy Zoltán alezredest, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központjának parancsnokát kérdeztük.
 
- Hogyan tudná jellemezni a 2020-as évet toborzás szempontjából?
 
- A vírushelyzet miatt egy kihívásokkal teli év van mögöttünk, szerencsére az elért eredmények azonban nem tükrözik a nehézségeket. Folyamatos az érdeklődés a katonai pálya iránt, mely egyrészt az elmúlt évek munkájának köszönhető – az emberek ismerik és elismerik a honvédek munkáját, tudják, hogy milyen lehetőségek vannak a haderőben. Másrészt megvan a szerepe a jelenleg zajló Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak is, hiszen az emberek látják és érzékelik a stabilitást, az egyre bővülő juttatásokat, a modern technikai eszközöket. Ugyanakkor a társadalmi elismertséghez nagyban hozzájárul az is, hogy a katonák a jelenlegi járványhelyzetben kézzelfogható segítséget nyújtanak ott, ahol erre szükség van. Ezeknek az eredményeként tavaly majdnem 400-an választották a Magyar Honvédség valamelyik szolgálati formáját a megyéből.
 
- Melyek ezek a szolgálatformák, amelyekre várják az érdeklődőket?
 
- A honvédség szinte mindenkinek tud alternatívát kínálni az élethelyzetének, motivációjának vagy végzettségének megfelelően. Azoknak a fiataloknak, akik az érettségi megszerzését követően a továbbtanulást választják, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karát, illetve a Magyar Honvédség Altiszti Akadémián zajló „Acélkocka” képzést ajánljuk. Utóbbi egyéves, tanfolyamrendszerű képzés, amely már a tanulmányok ideje alatt is havi nettó 199 ezer forintos fizetést, térítésmentes lakhatást és étkezést, valamint utazási hozzájárulást jelent a résztvevőknek. Azok, akik azonnali munkalehetőséget keresnek, a szerződéses katonai szolgálatot választhatják. Változatos, kiszámítható életpályát kínálunk jelentkezőinknek, ahol érettségivel, kezdő legénységi beosztásokban minimum bruttó 299 ezer Ft-ot, érettségi nélkül bruttó 255 ezer Ft-ot lehet keresni. A számos plusz juttatás közül kiemelhető, hogy a honvédség szerződéskötéskor 100 ezer Ft szerződéskötési díjat, családalapítási, iskolakezdési és lakhatási támogatásokat kínál, valamint nyugdíjpénztári hozzájárulást, kedvezményes üdülést, ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat és sportolási lehetőséget is biztosít a katonák számára. Az Önkéntes Tartalékos Rendszer pedig azoknak szól, akik tanulmányaik, vagy meglévő munkahelyük mellett szeretnének részt vállalni honvédelmi feladatokban. A tartalékos rendszer egyik eleme a kormány gazdaságvédelmi programjának részeként létrejött speciális önkéntes tartalékos szolgálat, amellyel a honvédség akár több ezer állás nélkül maradt embernek adhat átmeneti vagy hosszútávú munkalehetőséget.
 
- Hogyan tudnak az érdeklődők kapcsolatba lépni Önökkel?
 
- Idén éppen 20 éve annak, hogy Debrecenben, a Péterfia u. 58/a szám alatt megnyitotta kapuit a toborzó iroda, ahol személyes tájékoztatást nyújtunk az érdeklődőknek. A mostani járványhelyzetben azt javasoljuk, hogy első körben személyes megjelenés nélkül lépjenek velünk kapcsolatba, az 52/314-200-as telefonszámon vagy a hajdu.toborzo@mil.hu e-mail címen. Emellett sok hasznos és érdekes információ található a www.iranyasereg.hu és a www.hadkiegeszites.hu oldalakon, valamint az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Facebookon oldalán is.




További hírek

Lomtalanítás

Lomtalanítás

Megtekintés
Veszélyes hulladékok begyűjtése

Veszélyes hulladékok begyűjtése

Megtekintés
Ebzárlat és legeltetési tilalom

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Megtekintés
Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat