Vissza a hírekhez

Helyi csapat nyerte a Tájak-Házak-Ízek Fesztivál főzőversenyét

Helyi csapat nyerte a Tájak-Házak-Ízek Fesztivál főzőversenyét

2021-09-27 08:47

Több mint ötven csapat döntött úgy, hogy megméretteti magát a 2021-es Tájak-Házak-Ízek Fesztivál főzőversenyén. A kollektívák az ország számos pontjáról érkeztek a Morotva Ligetbe szeptember 11-én. A jó hangulathoz a zenei aláfestést a Sonivius Vappae középkori dallamaival biztosította. A programok között szerepelt a földesi Madársuli bemutatója. Az alapító, Imre István gyermekkorában még csak hobbi volt a madarak megfigyelése, gondozása, felnőttként azonban az élete részévé váltak ezek a tevékenységek, és ennek a tudásnak az átadása is.   A délután folyamán színpadra lépett Heit Lóri és zenekara. Az együttes megalapításának ötlete 2016 adventjében fogant, amikor régi muzsikustársak, illetve fiatal szerelmesek gondoltak egy nagyot, és nemcsak megálmodták a muzsikus együttlét lehetőségét, hanem ki is vitték azt a nagyvilág borgőzös népzenei porondjára. A zenekar életében fontos szerepet tölt be a népzene és a népdal, koncertjeiken a magyar Kárpát-haza népzenei sokszínűségét mutatják be.   A főzőverseny eredményhirdetésén a – hat főből álló neves – zsűri elnöke, Opóczky István elmondta, a megmérettetésre nevezett 52 csapat összesen 211 ételt készített. Az életműdíjas mesterszakács azzal folytatta, nem volt könnyű dolguk az értékelésnél, de annak nagyon örült, hogy rengeteg igazi magyaros ízt tudtak megkóstolni, a zsűri végül több különdíjat is kiosztott. A főzőverseny harmadik helyén a „Furtai nagyik” csapata végzett, míg a fesztivál történetében először megosztott első helyezés született.   Bár a zsűri döntése alapján két együttes nyerte meg a főzőversenyt, a Hermesi Hegylakók felajánlották első helyüket a „Pénzügye$ek” csapatának, akik nagy örömmel fogadták az első pozíciót.   A 2014 óta létező Körömvirág együttes előadásaiban nemcsak az irodalombarátokat, hanem mindenkit igyekszik megszólítani, van kifejezetten gyermekeknek szóló műsoruk is, mellyel céljuk, hogy a felnövekvő nemzedék szeresse meg a verseket és a közös éneklést. A szeptember 11-ei alkalmon „Ülünk a ház előtt a kispadon…” című műsorukat láthatta a közönség.   A fesztiválon számos kísérőprogram is helyet kapott, köztük Kádár Ferkó Fotószínháza, a Bihari Múzeum népi játszótere, a Bihari Népművészeti Egyesület, illetve a Bodorka NépmesePont játszóházai, kirakodó- és kézműves vásárok, de a már hagyománynak számító óriáspalacsinta sütés sem hiányozhatott a felhozatalból.   Látványos, humoros és interaktív műsorral érkeztek a ligetbe a Vaga Banda gólyalábasai, akik „Vásári tréfák” című előadásukat hozták el a publikumnak.   Ez a föld az enyém, Kell még egy szó, Ki szívét osztja szét – csak néhány dal abból a több százból, melyek az idén 45 éves Kormorán zenekar nevéhez kötődnek. Az 1976-ban alakult együttes fellépése koronázta meg az idei Tájak-Házak-Ízek Fesztivált. A Kormorán eredetileg kilenc tagból áll, városunkba viszont csak nyolcan érkeztek, mivel egyik énekesük, Fehér Nóra nemrég hozta világra gyermekét, így nem tudott a zenekarral tartani. Az együttes másfél órás koncertet adott a Morotva Ligetben.  




További hírek

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Megtekintés
Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés
PÁLYÁZATI KIÍRÁS

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Megtekintés
Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat