Vissza a hírekhez

Folyamatosan bővül a Magyar Falu Program

Folyamatosan bővül a Magyar Falu Program

2021-05-31 11:38

Egy kisfilm mutatta be azokat a Bakonszegen megvalósult beruházásokat, fejlesztéseket, melyeket a Magyar Falu Program pályázatain nyert el a település. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos és Vitányi István országgyűlési képviselő Gara Péter Bakonszeg polgármesterének vendégeként érkezett a bihari községbe. A hazai forrásból finanszírozott Magyar Falu Program rugalmas, gyors és folyamatosan bővülő program, és a megvalósult projekteknek köszönhetően fejlődnek a vidéki települések.   Gyopáros Alpár arról is beszélt, eddig 12 ezer nyertes pályázatot hirdettek ki, és 130 milliárd forintot fizettek ki a nyerteseknek. Ezek mellett fontos az úthálózatok fejlesztése és a falusi CSOK is.   Vitányi István azt mondta, a választókörzetbe tartozó 5000 fő alatti települések mindegyike élt a pályázati lehetőséggel. Az országgyűlési képviselő szerint Bihar számára tökéletes a Magyar Falu program.   Gara Péter, Bakonszeg polgármestere a program kapcsán kiemelte, hogy 100 százalékos támogatást nyújt, így nincs szükség önerőre, és olyan összegek elnyerésére is ad lehetőséget, melyekhez ha több millió forintos saját rész kellene, nem jutnának hozzá.  




További hírek

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Megtekintés
Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés
PÁLYÁZATI KIÍRÁS

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Megtekintés
Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat