Vissza a hírekhez

72.500 euróból újultak meg közszolgáltatások Berettyóújfaluban

72.500 euróból újultak meg közszolgáltatások Berettyóújfaluban

2020-02-05 14:27

Január utolsó napján tartották a „Közigazgatási híd a román-magyar határmenti városok között” című projekt zárórendezvényét a városháza nagytermében. Az öt települést magába foglaló pályázat összköltsége 362.500 euró volt, amely egyenlő arányban oszlott el a résztvevők között. A projektzáró rendezvényen Muraközi István úgy fogalmazott, legfontosabb feladatuk az itt élők, a közjó szolgálata.   Todoca Ioan polgármester elmondta, Élesden – a projekt részeként – eszközbeszerzés valósult meg. Botos Sándor polgármesteri tanácsadó hangsúlyozta, a pályázatnak köszönhetően Margitta számos lehetőséget kapott a fejlődésre. Sólyomkővár község polgármestere, Lasak Benedek úgy fogalmazott, jó tapasztalat volt számukra részt venni ebben a projektben, melynek keretében sokat tanultak egymástól. Szarvas városának ez volt az első határon túli pályázata – tudtuk meg Prievaráné Mácsár Esztertől. A nemzetközi pénzügyi referens arról számolt be, a projekten elnyert pénzösszeget a tanácskozó hangosítására fordították a településen. Vojtkó Ferenc, a SMAPP Támogató Kft. projektmenedzsere Berettyóújfalu megújult honlapját mutatta be. A weboldal többnyelvű, modern, reszponzív és akadálymentes. A városháza nagytermében megvalósult fejlesztésekről Sólya László, a Városfejlesztési Iroda vezetője beszélt. A felújított nagyteremben új asztalokat és székeket, audiovizuális eszközöket helyeztek el, emellett szavazórendszert is kiépítettek. Az eseményen a pályázatban, illetve kivitelezésben résztvevőknek emléklappal és egy kisebb ajándékkal köszönték meg a munkáját.  




További hírek

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Megtekintés
Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés
PÁLYÁZATI KIÍRÁS

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Megtekintés
Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat