Főoldal

A város aranykora


A Trianont követõ csonka országban három nagyközséget (Berettyóújfalut, Mátészalkát, Szikszót) megyeszékhellyé léptettek elõ. Nagy feladat hárult rájuk. A faluváros (amelyen túl - Sinka szavai szerint - eltûnnek az õssupák) ennek a kihívásnak igyekezett is megfelelni. Igaz, csak ideiglenes központnak tekintették. Erre emlékeztetett mindenkit - 1933-tól - a félig felhúzott trikolor az országzászló rúdján a faluváros szívében. A város vezetõi éltek a történelem adta lehetõséggel, és soha nem látható fejlesztésbe kezdtek. A századfordulóig a templomokon kívül az 1874/75-ben épült községháza volt az egyetlen többszintes épület Berettyóújfaluban. 1922-ben - Baranyi András alispánsága alatt - megkezdõdött a meglévõ utak helyreállítása, a vármegyeháza és a honvédlaktanya felépítése, illetve befejezése, és a herpályi Tisztviselõtelep felépítése. Dr. Fráter László elnöklete alatt egy bizottság beruházási programot dolgozott ki, és 1926-ban sikerült egy nagyobb összegû hosszú lejáratú kölcsönt szerezni a tervek megvalósítására. Megépült az önálló központi villamosáram-fejlesztõ telep, az elsõ leventeház, amelynek felavatásán Horthy Miklós kormányzó is jelen volt. Mintaszerû közkórház létesült, és átadták a háromalakos Tisza Kálmán-szobrot. Méltán írja Nadányi Zoltán a Faluváros címû versében:

 

 „Ez a falu várost evett,

egyszerre kapta be. Hohó,

megjárja az, aki mohó.

(...)

Mi mindent nyelt a kis mohó!

Aszfaltot, aztán nagy csomó

lámpát, polgármesteri széket,

napilapot, vízvezetéket,

ércszobrokat, egymást elõzõ

autókat, rangos urakat.

Csuda, hogy torkán nem akadt."


Ehhez az idõszakhoz fûzõdik a postapalota, a polgári fiúiskola és a református egyház központi iskolájának felépítése. Dr. Fráter László alispán kezdeményezésére lett állandósítva a téli gazdasági iskola.Még levéltár is került:

 

„Lett Biharban a levélnek tára.

Mondták nekem: te tárnoka legyél!

Így lett a tágas tárban tárnok is.

Ám üresek a polcok, nincs levél."

 

Az iratokat sokáig nélkülözõ levéltáros írta ezt a rigmust, a mindig szerelmes Nadányi Zoltán, aki a falubeliek elmondása szerint meztelen fürdött a Berettyóban, és ruha nélkül napozott a kertben. A költõ imádta a napot, és a puritán kálvinisták megrökönyödésére még kocogott is. 1926-1940-ig élt a faluvárosban. Piripócsi versciklusával egy kisvárosi arcképcsarnokot örökített meg. A sokoldalú ember valóban fogász volt, ahogy a versben szerepel, Kis Antalnak hívták. Sokat tett a város sportjáért, és nótáit füzetben is megjelentette. A halhatatlan Tardy Györgyöt, a helyi nagybirtokost figurázza ki, aki a vers szerint, azt kérte a birtokából kiszakított új út fejében, hogy az utcát róla nevezzék el:

 

 „Most már utcája van neki.

Leveleit, mondják az ádáz

rossznyelvek, így címezteti:

saját sugárút és saját ház.

Magam is láttam: ott pöfékel

és élvezi diadalát,

saját házból saját szemével

a saját utcájára lát."

 

Tardy Gyuri bácsi úgy tartotta - és ezt a véleményét én is osztom -, hogy Berettyóújfalu a világ közepe. Szerette szülõfaluját, sokat is tett érte. Mondta is egyszer a közelben lakó Nadányinak:

„Aki engem egyszer meg akar bántani, csak a falumat becsmérelje. Mondtam is egyszer valakinek, nem tudom már kinek, megmondtam neki barátom, nem bántam, ha meg is sértõdik, tudod, mit mondtam? Azt mondtam, ki a fene hívott téged ide?"  

 

Nadányi ebben az írásában (A világ közepe) részletesen foglalkozik a falu és a város fogalmával. Azt taglalja, hogy ne csodálkozzunk, ha ugyanaz az ember egyik nap a faluba, másik nap pedig a   városba iparkodik:

 

„...az illetõ nagyon is következetes volt, mikor azt mondta, hogy a városba megy, holott tegnap még a faluba ment. (...) Tegnap egyik barátját látogatta meg az illetõ a Rudolf-téren, ma pedig a Nagy Sándor fûszerüzletébe igyekezett. (...) Berettyóújfaluban a falu is, a város is megvan, csakhogy nem összekeverve, hanem külön-külön. Egy kis része város, a többi falu. Itt a rejtély kulcsa."

 

A berettyóújfalui járás zsidóságának legnagyobb része városunkban élt, vendéglõsök, cipészek csizmadiák és szabók, kereskedõk voltak, elsõsorban a városban laktak. Berettyóújfaluban tíz évvel Trianon után 9118 lelket számláltak. Vallás szerint 632 (7%) római katolikus, 7154 (78%) református, 963 (11%) izraelita és 369 (4%) egyéb. 1884. szeptember 7-én Berettyóújfaluban született Militzer Júlia, aki a holnaposok egyetlen költõnõjeként vált ismerté Miklós Jutka néven.

 

Nem sokáig csücsült a Parnasszuson: elmondása szerint, az amerikai életforma megölte benne a költõt. Bakó Endre úgy véli, az ígéretes tehetség fiatal korában Berettyóújfalut vallotta hazájának:

 

                                     „Te föld, hol gyermekálmaim átéltem!

                                     Te! - kit imádok forrón igazán!

                                     Te vagy az én hazám!..."

 

Salamon Béla, a nagy nevettetõ így emlékszik vissza az újfalui gyermekkorra: „Még egészen fiatal voltam, amikor a szüleim beírattak az iskolába Berettyóújfalun. Szorgalmas gyerek voltam. Nyolc év alatt lerohantam a hat elemit. Már nem emlékszem pontosan, miért tartott ilyen sokáig a hat elemi. Azt hiszem azért, mert túl lelkiismeretes voltam, de az is lehet, hogy voltak jó barátaim, akinek a kedvéért egy-egy osztályban több idõt töltöttem a kelleténél."

 

Konrád György a lexikonok szerint Debrecenben született 1933-ban. Ez igaz is, de a szülõi ház, mint az elsõ emeletes polgárház meghatározó épülete még ma is a város fõutcájának. Mostani tulajdonosa igencsak elhanyagolta kívül és belül egyaránt, akár csak az egykori zsinagógát, amely most vasraktárként üzemel. Konrád György elõször a Kerti mulatság címû könyvében foglalkozik a gyermekkor és ifjúkor emlékeivel, amely városunkhoz köti. Ezek a történetek újra életre kelnek az Elutazás és hazatérés címû önéletrajzi regényében: „Magyarországtól elcsatolták Erdélyt s vele Nagyváradot, a megyeszékhelyt is (a családom zömével, magyarul beszélõ zsidó polgárokkal együtt), a maradék Bihar megyének pedig Berettyóújfalu lett a székhelye. Ide jött vásárolni mindenki a távolabbi falvakból is a csütörtöki hetivásárra. Azon a napon korán reggel megindultak a szekerek, szóltak a lovak nyakára kötött csengõk, télen a szekereket szántalpra tették. A zárt ablakon át is benyomult a gyerekszobába a lovak patadobaja, nyihogása, a szekerek zörgése, és a marhabõgés.

 

        Apám vasáruboltja tele volt, a vevõk nemcsak kérték az árut, de alkudoztak is, hangosan kedélyeskedtek, és ugyanígy tréfálkoztak a segédek, akik a legtöbb vevõt ismerték. Mari néném és János bátyám erre is meg tudott felelni. Apám segédei, inasai mind õnála kezdték, mind az õ nevelése volt tizenhárom éves koruk óta. Az olajos padlót még nyitás elõtt felseperték és nyolcasokkal fellocsolták. A személyzet kék köpenyben, a könyvelõ fekete lüszterkabátban, apám sötétszürke öltönyben. Vas és faforgács szaga jött elibém, aztán a kocsikenõcsé a szekértengelyekrõl, meg a vadászfegyvereket begöngyölõ zsíros papíroké. Behunyt szemmel, csak szimatolva meg tudtam volna különböztetni a szeget a dróttól. A boltban emberszag, csizmaszag, és egy széken elfogyasztott tízóraié: kenyér, szalonna, hagymakatonák csusszantak a bicskapengérõl a bajusz alá.

 

        Üveges Lajos egyszerre három vevõvel foglalkozik, ide is, oda is vet egy kedvességet, biztatást, tõlem is van ideje megkérdezni, hogyan ityeg a fityeg. Nagy biztonsággal mondja, hogy mi kell még a szekérvasaláshoz, nincsen olyan iparos Berettyóújfaluban, akinek a mesterségéhez Üveges Lajos ne értene. Figyeld csak meg, hogy csinálják, adja nekem élettanácsként. Figyelem, hogy sodor fél kézzel cigarettát, hogy ácsol nekem bíbikát, hogy szerel biciklit, csináljam magam is így. Figyeljem, hogy beszél az öreg parasztokkal úgy, hogy azok megkapják a tiszteletet és a tréfát."

 

„Ha csak ezt a nevet leírom - olvassuk Adler/Ács Józsefrõl Konrád regényében -, képek rajzanak egy kis könyv- és papírboltról, amely mögött nyomdagép zakatolt, amellõl jött elõ néha olajos kézzel Jóska bácsi, mindig oly tréfás kedvesen, hogy a vásárló gyerek szíve megmelegedett..." A Komádi és Vidéke már az õ nyomdájában jelenik meg a községháza épületében, és itt lát napvilágot a Kelet Népe elsõ öt száma is 1935/36-ban. A folyóirat Móricz Zsigmond fõszerkesztésével késõbb a népi irodalom legjelentõsebb orgánuma lett. Szabó Pál így emlékezett halottnak hitt barátjára 1961-ben: „Kicsi kis nyomdája volt Berettyóújfaluban, amely egy üzletház pincéje fölött volt, s négy lépcsõn kellett felmenni az utcáról a nyomdába. Amelyben persze alig volt két vagy három kéziszedõ asztal s talán megint csak két kis nyomdagép. És hát persze Jóska volt a »fõnyomdász« tán egy embere volt még..." A bihari író egy névazonosság miatt írta ezeket a sorokat, amit aztán egy baráti levél kíséretében el is küldött Adler/Ács Józsefnek, aki már akkor különbözõ nyomdákban dolgozott, mint lektor a fõvárosban. A tévedésbõl költött nekrológot teljes terjedelmében az Alföld 1976. decemberi száma közölte elõször. Adler/Ács József 1979-ben halt meg Budapesten. Halálának 20. évfordulójára a Tónus Bt. Kiadó Berettyóúfalu híres nyomdája címmel jelentett meg kiadványt a Bihari Füzetek sorozatban. Ötven évvel a lapalapítását követõen - 1985. október 25-én - kiállítással és tudományos üléssel emlékeztek meg a Kelet Népérõl.

 

Dr. Barcsay Lászlónak, aki magyar királyi járásbíró, a berettyóújfalui járásbíróság elnöke, majd napszámos, zenetanár és ügyvéd volt, visszaemlékezéseit a mérnök fia, ifj. dr. Barcsay László felvette, leírta, jegyzetekkel és mellékletekkel ellátta, kötetekbe gyûjtötte, amelyek megtalálhatók a város múzeumában. Néhány érdekességet ezekbõl is szemezgettem. Innen tudtam meg, hogy Újhelyi István újfalui földbirtokos, amatõr ornitológus ejtette el a balkáni gerle elsõ példányát hazánkban 1932-ben, ezzel bizonyítva az azóta elterjedt madárfaj magyarországi migrációját. A római katolikus elemi iskolába járt Jelenits István, dr. Jelenits István vármegyei árvaszéki ülnök fia a Tisztviselõteleprõl, aki 1985-1995 között a piarista rend magyarországi tartományfõnöke lett. Makk Kálmán filmszínház-tulajdonos 1920-ban nyert moziengedélyt Berettyóújfaluban, és 1927-ben építtette a 350 férõhelyes Apolló mozit. A jellegzetes épületet a Szent István tér meghatározó építményét a szocialista átalakítás elcsúfította, kényelmes székeit, hangulatos erkélyét kicserélte, illetve megszûntette. A mozitulajdonos fiából neves filmrendezõ lett, és a város 2002-ben Makk Károlyt díszpolgárának választotta. A XX. század húszas, harmincas évei jelentették a megyeszékhely fénykorát. Nem térek itt ki a fellendülõ sportéletre, a BUSE-Turul meccsek hangulatára, a kulturális élet mindennapjaira, de három eseményre felhívnám a figyelmet: 1933-ban Nadányi Zoltán és Szabó Pál közös szerzõi esten mutatkozott be, 1935 januárjában pedig Kosztolányi Dezsõ látogatott el városunkba a levéltáros-költõnk hosszas unszolására. 1936 novemberében Kabos Endre és Rajczy-Rasztovich olimpiai bajnokok tiszteletére vívóakadémiát rendezett a Bihari Tenisz és Vívó Club Berettyóújfaluban. Ekkor ültette el Kabos Endre a berlini olimpiáról hazahozott tölgyet a községháza elõtti parkban. 1989-ben a berettyóújfalui születésû Bujdosó Imre, a szöuli olimpián aranyérmes kardcsapat tagja is folytatta a nemes hagyományt. Néhány évvel késõbb a Sportliget avatásakor Szondy István olimpikon is hazalátogatott. Nem sok emléke lehetett szülõfalujáról, ugyanis csak kétéves koráig élt itt.

Felhasználónév:
Jelszó:

Börtönkórház
Ivóvíz
Állatvédelem
Itt élünk, ez a mi városunk
Bihari Hírlap

A szavazás szünetel


Ön a 657174. látogatónk!