Főoldal

Elhunyt Nagy Sándor önkormányzati képviselő


2018. október 20-án elhunyt Nagy Sándor, Berettyóújfalu Város Önkormányzata Képviselő-testületének tagja.

 

 

Nagy Sándor 1960-ban született Berettyóújfaluban. Családjával Bakonszegen élt, itt végezte általános iskolai tanulmányait, majd 1979-ben a debreceni Landler Jenő Szakközépiskolában érettségizett. A győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán 1982-ben autógépész-üzemmérnöki diplomát szerzett. Első munkahelye a Hajdú Volán berettyóújfalui telephelye volt, itt mérnökgyakornoki, művezetői, majd műszaki üzemvezetői munkakörökben dolgozott. 1985-ben került az 126. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézetbe, mely ma a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakképző Iskolája. Közlekedési gépész műszaki tanárként kezdte pedagógusi munkáját, majd 2006–2012 között szakmai képzésért felelős igazgatóhelyettes, 2012 óta pedig a szakmai munkaközösség vezetője volt.

2002 óta vett részt aktívan az önkormányzat munkájában. Ekkor választották meg a 3. számú egyéni választókerület képviselőjévé. A 2006-ig tartó ciklusban az Ügyrendi Bizottság, valamint az Ifjúsági és Sportbizottság tagja volt. 2006 és 2010 között az Oktatási és Kulturális Bizottság külső tagja. 2014-ben, a Magyar Szocialista Párt listájáról nyert újra képviselői mandátumot, ekkortól látta el a Pénzügyi Bizottság elnöki feladatait is.

Mind hivatását, mind közéleti tevékenységét a felkészültség, az alaposság, a konstruktív és korrekt közösségi munkavégzés, az emberséges hozzáállás jellemezte. Példája előttünk marad

 

Berettyóújfalu Város Önkormányzata


Felhasználónév:
Jelszó:

Börtönkórház
Ivóvíz
Állatvédelem
Itt élünk, ez a mi városunk
Bihari Hírlap

A szavazás szünetel


Ön a 633191. látogatónk!