Interreg Románia-Magyarország Partnerség egy jobb jövőért MAGYARORSZÁG KORMÁNYA
KORONAVÍRUS

Vissza a hírekhez

Rockzenéktől volt hangos a Civil Udvar

Rockzenéktől volt hangos a Civil Udvar

2021-09-14 11:20

Fiatalos közegben, koncertek keretében népszerűsítették a rock műfaját a Biharicum Rockmaratonon. A több céllal létrejött rendezvény ötletét három évvel ezelőtt Papp Zsolt vetette fel. A kétnapos zenei rendezvényen a Bihari térségben működő rock zenekarok a műfajon belül szinte minden stílusirányzatot képviseltek. A hard rocktól kezdve a heavy metalon át, punk, blues, valamint grunge zenékre is tombolhatott a közönség. A Civil Udvarban helyet kapó rockmaraton sztárfellépője a Nagy-Szín-Pad! tehetségkutató fesztivál 2019-es győztese, a USEME volt.   „A dalok megírásakor a rám és a környezetemre, valamint az országra hatással levő események adnak ihletet” – mondta Csongor Bálint, aki a baráti csapatból létrejött együttes tagjairól is beszélt.   A USEME mellett számos bihari tehetség lépett fel a rockfesztivál színpadán. Koncertet adott többek között az Evermind, a Partizán, a Kazah, a Havaria Honkakka, valamint az 1989-ben alapult, több országos díjat is elnyert Trident.   A kétnapos rockmaraton megrendezéséhez a Nemzeti Együttműködési Alap, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő is hozzájárult a helyi támogatók mellett. Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő köszöntőjében elismerően szólt a többéves szervezői munkával létrejövő fesztiválról, és úgy fogalmazott, a jövőben is segítséget fog nyújtani a támogatások felkutatásában, hogy 2022-ben ismét megvalósulhasson a közösségteremtő koncertsorozat.  




További hírek

Gépészeti és elektronikai szakmákban képzik közösen a diákokat

Gépészeti és elektronikai szakmákban képzik közösen a diákokat

Megtekintés
„A lélek szirmairól” írt Faragó Maia bemutatkozó kötetében

„A lélek szirmairól” írt Faragó Maia bemutatkozó kötetében

Megtekintés
Testületi ülés szeptember elején

Testületi ülés szeptember elején

Megtekintés
Népzene- és néptáncszeretők találkoztak

Népzene- és néptáncszeretők találkoztak

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat