Vissza a hírekhez

Nadányi Zoltán: Bucsu a nyártól meg a strandfürdőtől

Nadányi Zoltán: Bucsu a nyártól meg a strandfürdőtől

2021-01-22 13:55

Berettyóújfaluban 1927. június 27-én nyitotta meg kapuit a Levente Strandfürdő. A szomszédos leventeházat pedig csak szeptemberben adták át. Nadányi Zoltán, a művelődési ház névadója 1926-tól élt városunkban. Főlevéltáros volt, de a hivatali munkája mellett rendszeresen publikált helyi és fővárosi lapokban. A városban különcnek számított, hiszen kocogott, úszott, kerékpározott, igazi napimádó volt. Ő, aki az egészséges életmód híve volt, ebben az írásában búcsúztatja 1927 mozgalmas nyarát, amely szeptember 22-én jelent meg a Bihari Újságban. A kórház akkor még csak épült, de azóta már sok száz embernek adott munkát. A magyar kultúra napjához kapcsolódva tizenegy kórházi dolgozót kértünk arra, olvassa fel Nadányi Zoltán: Bucsu a nyártól meg a strandfürdőtől című írását, melyben sok hasonlóságot fedezhetünk fel a majdcsak 100 évvel később megélt napjainkkal is.  




További hírek

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Megtekintés
Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés
PÁLYÁZATI KIÍRÁS

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Megtekintés
Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat