Vissza a hírekhez

Emlékezetkutatás az 5. Partiumi Szabadegyetemen

Emlékezetkutatás az 5. Partiumi Szabadegyetemen

2020-07-27 12:39

Ötödik alkalommal adott otthont városunk a Partiumi Szabadegyetemnek. Az egyhetes program a bihari-partiumi „határtalanított” régió művelődéstörténetével, jelen lehetőségeivel, gazdaságával és kultúrájával foglalkozik, s mind elhelyezésében, mind lebonyolításában a határok fölötti kapcsolatok erősítését tűzi ki célul évről évre. Az idei alkalom témája az emlékezetkutatás, ezen belül a hely- és nyelvtörténet volt. A szabadegyetem ezúttal is a Partiumi Keresztény Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és más, csatlakozó intézmények szervezésében valósult meg.   A Partiumi Szabadegyetem jó lehetőséget ad arra, hogy a programon résztvevő egyetemi hallgatók is bemutatkozzanak egy-egy előadással. A budapesti ELTE tanulója, Blankó Miklós harmadik alkalommal vett részt a szabadegyetemen.   Az 5. Partiumi Szabadegyetem középpontjában az állt, mi az emlékezet szerepe a kultúra fennmaradásában és jelenkorunk értelmében. Erre a kérdésre sok helyi, gyakorlati, néprajzi, népnyelvi, népművészeti és egyéb hagyományok felelevenítésével, megértésével, megismerésével próbálták megtalálni a választ a résztvevők.  




További hírek

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Megtekintés
Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés
PÁLYÁZATI KIÍRÁS

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Megtekintés
Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat