Vissza a hírekhez

Bényi Árpád állandó tárlata

Bényi Árpád állandó tárlata

2021-01-25 10:37

Berettyóújfaluban kevesen tudják, hogy a művelődési ház emeletén, az Erdélyi Gábor teremben található egy Bényi Árpád kiállítás. Örökségünk ez, és ami állandóan a szemünk előtt van, nem is mindig vesszük észre, pedig ez nem csak érdekes, de értékes is. A neves festőművész 56-os elítélt volt, egy fametszetéért 773 napot töltött a börtönben. Szabadulását követően takarítónői státuszon portás lett a gyermekvárosban. A pedagógus kollégák szállították neki a könyveket, gyakran beültek hozzá beszélgetni a portára. Ezekben a nehéz időkben készített szobrokat, valamint egy nagyméretű, ma is látható mozaikképet a Téglaparti temető ravatalozó homlokzatára. 1961-től újra taníthatott, először a gyermekváros általános iskolájában, majd a gimnáziumban is. Szabadulása után első önálló kiállítását 1966-ban betiltották Debrecenben, mert túl pesszimistának ítélték. 1975-től Debrecenben élt haláláig. 2006-ban rendezett kiállításának húsz olajképét özvegye felajánlotta Debrecen városának azzal, hogy találjanak neki falakat. Ez tíz év alatt sem sikerült, ezért a család örömmel fogadta el Berettyóújfalu ajánlatát, hogy ez a húsz festmény a Nadányi Zoltán Művelődési Házban leljen állandó otthonra. Most a Berettyó Televízió 2017. december 11-én forgatott, Bényi Árpádné Lenkével készített interjút, majd a Bényi Árpád festményeiből összeállított montázsunkat láthatják.  




További hírek

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Megtekintés
Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés
PÁLYÁZATI KIÍRÁS

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Megtekintés
Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat