Vissza a hírekhez

A középkori világzene állt a Térzene Program középpontjában

A középkori világzene állt a Térzene Program középpontjában

2020-10-15 11:56

Középkori zenétől volt hangos a mozi előtti tér október második hétvégéjén. A Térzene Program keretében a Bordó Sárkány zenekar érkezett városunkba. Az öttagú formáció a középkori táncokat és dalokat önkifejező módon közelíti meg, saját szerzeményeik viszont magukon viselik a középkori muzsika stílusjegyeit. Ez azt jelenti, hogy az autentikus magyar, illetve európai középkori nótákat és táncokat bátran ötvözik saját alkotói elképzeléseikkel, a középkori hangulatba ültetett dalok pedig a mai kor világzenei hangzásvilágához igazodó, táncra perdítő, erőteljes dinamikai felfogásban szólalnak meg.   A Bordó Sárkány – saját szerzeményei mellett – magyar táncokat és dalokat ad elő, emellett más népek világi, valamint egyházi zenei világából is merít. Repertoárjukban líraibb hangvételű, többnyire furulyán, hegedűn, citerán, ciszteren előadott, de kifejezetten dinamikus, dudákkal, sípokkal, tamburával, kobozzal és dobokkal megszólaltatott darabok is megtalálhatóak.   A zenekar – a hazai fesztiválokon és programokon kívül – számos külföldi országban adott már nagy sikerű koncertet. Az együttes szerint a magyar, illetve az európai régizene a világon mindenhol gyorsan eljut az emberek szívéhez, nemkülönben a kezek és lábak pórusaiba, parázs táncba csábítva ezzel a közönséget.  




További hírek

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Megtekintés
Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés
PÁLYÁZATI KIÍRÁS

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Megtekintés
Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat