Vissza a hírekhez

A határon túli magyarokkal való összetartozásra hívták fel a figyelmet

A határon túli magyarokkal való összetartozásra hívták fel a figyelmet

2021-07-23 13:08

A múlton való állandó siránkozás helyett legyen a segítés és a mozgás öröme az, ami összeköt minket. Ez volt a mottója az idei „Egy vérből vagyunk” véradással egybekötött jótékonysági futásnak, amely július 14-én rajtolt Budapestről, majd hat nappal és hatszáz kilométerrel később ért célba az erdélyi Magyarfülpösön. A jótékonysági futás egyik állomása városunk volt, ahol a kezdeményezés kitalálója, Gui Angéla az esemény kettős céljáról beszélt. Egyrészt arról, hogy nem szabad elfelejtenünk, a vér csak vérrel pótolható, másrészt pedig, hogy magyarnak lenni olyan sorsközösség vállalása, amelyet a határok sem tudnak szétszakítani, hiszen egy vérből vagyunk a külhoni magyarokkal is.   Az eseményt egy véradó kampány is kísérte, a futás útvonala mentén három helyszínen – Budapesten, Szolnokon és Berettyóújfaluban –, az Országos Vérellátó Szolgálat véradó buszában várták az önkénteseket. Dr. Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese azt mondta, a mai fiatalok számára egyre fontosabb az önkéntesség és a segíteni akarás.   Városunk polgármestere, Muraközi István úgy fogalmazott, Berettyóújfalu örömmel állt be az esemény támogatóinak sorába.   A jótékonysági alkalmon részvevőket emlékéremmel jutalmazták a szervezők, a futók ezt követően városunk főteréről az országhatár felé, Nagyvárad irányába folytatták tovább útjukat.  




További hírek

Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés
PÁLYÁZATI KIÍRÁS

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Megtekintés
Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Megtekintés
TÁJÉKOZTATÁS

TÁJÉKOZTATÁS

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat